És rosszabbul viseltem, mint gondoltam volna. Az első hét őszintén szólva keserves volt számomra, olyan kínzó honvágyam volt. Bár költői túlzás lenne ez a megfogalmazás, de sajnos nem. :D Rendesen szarul éreztem magamat, nagyon hiányoztak anyáék, a kutyik, stb. Őszintén szólva nem gondoltam volna, hogy felnőtt fejjel rosszul fogom a ,,nagy elválást" viselni. Mindenesetre, úgy körülbelül a második héten kezdtem megszokni, felengedni, és a pozitívumokat látni az egészben - vicces, hiszen költözés előtt csak ezt vártam, és csak és kizárólag arra koncentráltam, mi lesz jó. Aztán hoppá. Azért még mindig hiányoznak amúgy, oda születtem abba a családi házba, és ott is éltem 24 évig, szóval azért nekem ez nagy váltás volt. Páromnak könnyebben ment, mondjuk ő bárhol eléldegél, mint Marci hevesen.

De azóta jelentem, minden okés. Élvezzük a külön-létet, habár kicsit szarabb is nyilván, beosztani a pénzt, takarítani, stb.. de legalább utóbbit már a saját tempónkban csinálhatjuk, ahogy jól esik.  

Mondjuk ez nem meglepő. Talán ezt vártam a legjobban, hogy legyen egy saját kiskutyink - az első közös szőrös ,,kutyagyerek". :D Imádjuk. 3 hónapos kis rosszcsont, egy budapesti menhelyről hoztuk el a 3. randevúnk után. Eleven, rosszcsont, és imádnivaló. Éppen a szobatisztaságra szoktatjuk, hát ömm. Nem is, inkább a mondat úgy szóljon, hogy éppen szobatisztaságra szeretnénk szoktatni.

Beza, ez a pillanat is elérkezett. Teljes munkaidő. Ügyfélszolgálat. Nos, sosem gondoltam volna ezelőtt, hogy emberekkel fogok ilyen szinten foglalkozni, de.. igazából szerintem nekem ez abszolút jót tesz, és segít leküzdeni a sok gyakorlással a szorongásomat. Alapjáraton egyébként szeretek kommunikálni az emberekkel, csak sajnos az elmúlt időszakban mentálisan leszívott a sok szar, és visszatért a visszavonulás és szorongok időszak. Egyébként maga a csapat remek, már vettem hívásokat, igaz még azért nekünk zöldfülűeknek ez csak mentor mellett megengedett. Az első hívásom előtt majdnem hánytam, elsírtam magam (persze szigorúan csak magamban, ne hallja senki), de aztán a következő nap az utolsó kettő már szinte élvezhető is volt. Tán még izgalmas is. :D

Összefoglalva tehát, talán most változott a legtöbbet minden. Arról nem is beszélve, hogy a magánéletemben is elég durva változások vannak; pölö, az az ember, aki töretlenül barátom volt már úgy.. nos, hát szerintem 5 éve, egy hatalmas csalódás után többé már nem részese az életemnek. És kurva szar érzés. Idealizáltam őt, és rettentően szerettem (majd' tíz évvel idősebb nálam, példaképemként tekintettem rá), és valahogy nem tudom megérteni mi történt. Hogy ennyire félreismertem volna (szokásom), vagy kellettek a "megfelelő" emberek köré, hogy kimutassa a foga fehérjét? Akármelyik is legyen az igazság, nincs hozzá erőm, hogy foglalkozzak vele. Ugyanúgy mint bármi mást, egy barátságot is meg kell gyászolni, és éppen ezen megyek keresztül.

Igyekszem majd többször írni, mert egyébként eléggé hiányzott a blogolás. Viszont a chatet megszüntettem, szerintem nem igazán van már haszna, és amúgy is nagyrészt akik tényleg elolvassák a bejegyzéseket és érdekli őket az életem, úgyis itt szoktak jelet hagyni. Nektek köszönöm is szépen, mindig jó érzés a visszajelzéseket olvasni!

Legyetek jók ♡