Szerettem volna már jönni egy bejegyzéssel, de tényleg - aztán február végén, március eleje körül pozitívat teszteltem a koronavírusra. Gondoltam, csak múljon el, legyen minden rendben, és leírom mi volt. Valószínűleg a brit mutáns verziót kaptam el, Anyával együtt. Ő sokkal könnyeben átvészelte mint én, nekem fájtak az ízületeim, hőemelkedésem is volt, rázott a hideg, köhögtem, kapart a torkom, fájtak a szemgolyóim, fáradékony voltam, taknyos. Utolsó napokban még jött egy olyan tünet is, hogy fájt konkrétan ha nagyobb levegőt vettem; ez elmúlt utána. De rohadt szar volt, és megviselt, annak ellenére, hogy még tényleg ez enyhébb volt. Nem volt energiám és nem voltak kellemesek ezek a tünetek. És persze fostam rendesen is, hiszen asztmás vagyok. De hála az égnek nem lett tüdőgyulladásom, bent voltam, megvizsgáltak, meghallgatta orvos a tüdőmet, voltam CT-n is, mindent rendben találtak. 

Konkrétan ahogy mi nagyjából jól lettünk, úgy kapta el a családom másik része; a kereszt-szüleim, az unokatestvérem és az ő családja. Majd a nagymamám. Bár azt hozzá kell tegyem, nem tőlünk kapták el, hanem keresztapukám kapta el, valószínűleg a munkahelyén. Míg a család nagy része hozzánk hasonló tünetekkel átvészelte, a keresztapukám és nagymamám nem. Először a keresztapámra kellett hívni a mentőt, majd rá pár napra Mamát bevitte Apa a kórházba. A keresztapukám nagyon rosszat szaturált, Mama annyira nem, de neki sem volt jó, és a korát tekintve Anya jobbnak látta, ha előbb beviteti. Keresztapukám eleinte mondhatni jobban volt; kapott jó sok liternyi oxigént, de jobban volt. Még beszéltünk Messengeren is. Küldte a képeket, posztolt, hogy boldog névnapot ennek meg annak. Aztán egyszer csak, puff. Intenzív. ,,A biztonság kedvéért", mondta az orvos. ,,Nem kell lélegeztetőre tenni, de a biztonság kedvéért." Még nem is esett kétségbe senki,keresztanyukámon kívül, akit nyilván már ez is megviselt. De aztán egyszer csak, tényleg rá egy napra, lélegeztetőre került. A következő nap kiderült, hogy a gyógyszerek nem is hatnak, és a koronavírus ráment a többi szervére is. Nem tudták átlélegeztetni, leállt a veséje, elszállt a vércukra. Minden. Anya még bizakodott, hogy vannak csodák, de már láttam rajta, hogy baj van. Majd jött az újabb információ, hogy valószínűleg nem tudják visszahozni, és nem éri meg a holnapot sem. Rá pár órára, az én, még a hatvanas éveit sem taposó keresztapukám végleg megpihent, és elhunyt.

Sokk. Tényleg, mindez pár nap alatt. És úgy, hogy még a Nagymamám is a kórházban volt. Most sem tudom teljesen elhinni. Eléggé kisírtam magam egyik nap, azóta pedig elraktároztam az érzéseimet, és nem tudom mit kezdjek velük. Mert szürreális. Hihetetlen. Most lett nem is olyan régen egy jobb munkahelye, ahol nem kellett annyit robotolnia. Most kellett volna hogy az az időszak jöjjön, amikor már sokat van a családdal, és nem kell semmi miatt sem aggódnia, csak élveznie az életét, a középkorát. De neki már nem adatik meg, és ez rohadtul igazságtalan. Nem tudom elhinni, hogy Ő már nincs itt.

Hívnom kellett volna, de szegénynek nehéz volt beszélnie, mert hamar kifulladt. De örült volna neki. És több lehetőségem már nem lesz soha erre. 

Nagyon, de nagyon fog hiányozni. Az egész családnak. A keresztanyukámnak, aki több mint harminc (!) éve volt vele, a gyerekeinek, az unokáinak, és a család többi részének is. Mindig Tőle voltak hangosak a családi gyülekezetek; könnyed, humoros, keményen dolgozó ember volt, és mind szerettük. 

Egy nagyon kedves emlékkel szeretnék itt megemlékezni róla. Nem tudom már, hogy hányadik születésnapom volt, nem is lényeges - általános iskolában felsős lehettem, vagy gimiben gólya. Hátrajöttek, felköszöntöttek. A kókuszkocka volt mindig is a kedvencem, amit a kereszt-szüleim sütöttek, mert egyszerűen isteni íze volt mindig is. Nem csináltak, én pedig picit csalódott voltam, ofc, mert hát na. Anya meg is jegyezte viccből nekik, ők pedig jajj, elfelejtették, na majd legközelebb! Elköszöntek, majd hazamentek.

És egy körülbelül egy óra múlva visszajöttek, sok kókuszkockával egy tálon, a süti tetejére pedig gyertyákat raktak. Nem is a süti volt már a lényeg, hanem hogy ezt megtették értem, és én pedig tudtam, hogy az én kereszt-szüleim nem csak hogy fantasztikus duó voltak, de nagyon is szerettek/szeretnek. ❤

Vigyázzatok nagyon egymásra, és ha közel álltok a családtagjaitokhoz, ne felejtsétek el megosztani velük, hogy mennyire szeretitek őket. Sokat fog jelenteni nektek, és nekik is! ♡♡